EverydayLife: A Hungarian in America

Üdv újra a Starbucks-ok hazájából! És az oz-ok (ounce), lb-k (pounds), inch-ek, feet-ek, mph-k (miles per hour) és fahrenheit-ek világából. Az első hetekben a telefonom nélkül elvesztem volna, mostanra már hozzászoktam az új mértékegységekhez, már vágom, hogy 1 oz kb. 30 ml, 1 lb kb. fél kg és 75 Fahrenheit kb. 24 Celsius fok, persze minden csak KB! És cipővásárlásnál is oda kell figyelnem, mert vagy 6,5-ös vagy 7-es vagy 7,5-ös cipőt hordok. A ruhaméreteket nem is említem, köze sincs az európai méretezésekhez.

Milyen gyorsan telik az idő… már 6. hete San Diego-ban vagyok. Az ősz abban kezd megmutatkozni, hogy este fél7 fele, amikor a nap kezd eltűnni a horizonton, mintha elvágták volna, 10 fokkal hűvösebb van. A következő tanulságot így már sikerült levonnom: ha napközben mész el, és csak este térsz haza, mindig legyen nálad egy pulcsi és egy hosszú nadrág! Megéltem az első esős és fülledt napot is a múlt héten. Ritkán, de azért előfordul, hogy esik itt is, kb. 3-4-szer egy évben. Persze Elisa rögtön ellátott esernyővel. Elisa egy angyal, tőle kapok mindent: bicajt, kisbőröndöt a rövid utazásaimhoz és most esernyőt is. Az időjárásra egyébként nem lehet itt panaszom. Annyira szeretem, hogy amikor kimegyek az itteni irodámból, amit én csak hűtőszekrénynek hívok, a nap melege, mint egy takaró, kellemesen átölel.

Minden reggel, amikor beérek a munkahelyemre, Tina, az asszisztensünk üdvözöl széles mosollyal:

Tina: Good morning Aliz! How are you?

Aliz: Good morning, good, thank you! And yourself?

Tina: I’m doing very well, thank you! (Vagy „Excellent”, vagy „I’m doing great!”)

A boltban a kasszánál is szuper kedvesek: Did you find everything good? How are you doing today?

Természetesen a válasz mindig: Yes!, Very well! Vagy ha visszakérdezek, hogy ők hogy vannak: „So far so good!”

A „How are you doing?” vagy a „How is it going?” kérdés egyenlő a Szia-val, és már hozzászoktam ahhoz, hogy mosolyogva mindig azt válaszolom, hogy a lehető legszuperebbül vagyok, és mivel ilyen gyakran mondjuk ezt itt, az ember tényleg el is hiszi, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van. :-) :-) :-)

Az üzletekben szuper kedvesek a kiszolgálók, ha vmit keresek, és általában az óriási boltokban mindig elveszek a termékek között, akkor mindig kérek segítséget. Az eladó készségesen odavezet az adott cucchoz, ami ha éppen nincs készleten, vagy egyáltalán nem található náluk, elmagyarázzák, hogy hol tudom megvenni, majd bemutatkoznak nekem, arra az esetre, ha további kérdésem lenne, forduljak hozzájuk ismét bizalommal.

Amihez tényleg nem fogok tudni hozzászokni, azok a beláthatatlan távolságok és az órási méretek. A térképen minden olyan közelnek tűnik, de mégsem az… Egyszer arról beszélgettünk a kollégáimmal, hogy Európában elég 2-3 órát utazni és egy másik országba érkezel, itt 8 órát is utazhatok, még mindig Kaliforniában vagyok.. Az üzletek is óriásiak. Egy bevásárló központ nem olyan, mint az Árkád vagy a Westend. Az egy egész városrész külön álló boltokkal, 1 napos program, ha vásárolni megyek.

By the way, a vásárlás. Itt sohasem tudod mennyit fizetsz a végén. Az árak tax nélkül vannak feltüntetve, tehát nem kell meglepődni, hogy a végösszeg pár dollárral magasabb. Vagy éppen kevesebb, ha van kuponod, és általában mindig van valamilyen kedvezmény a boltokban, tehát mielőtt egy üzletbe megyek mindig megnézem a honlapjukat a kupon lehetőségek miatt. Kisebb boltokban pedig jó deal-eket lehet kötni.

Persze itt mindenkinek leesik az első 1-2 mondatom után, hogy nem vagyok amerikai. Az első kérdésük mindig az: Where are you from? Amikor elmondom, hogy Magyarországról jöttem, és 1 hónapja vagyok itt, reakciók: Awesome! Welcome! És minden 2. vagy 3. amerikai boldogan meséli, hogy valamelyik őse magyar volt.

Íme egy párbeszéd Washington DC-ből, a hotel liftjéből – kapcsolódva az árulkodó akcentusomhoz...: (Aliz elmondja a liftbe lépő néninek, hogy lefele megy a lift…) Rögtön az első kérdés:

- Néni: Where are you from?

- Aliz: I’m from Hungary. (mivel már ezredjére tették fel nekem a kérdést, viccesen panaszkodtam neki, hogy mindenki azonnal felismeri, hogy nem vagyok amerikai..)

- Néni nagyon lelkesen: I loooove your accent, it’s soooo pretty! I can’t speak any languges at all.

Ami nekem már elsőre sem volt poén, de már sokadjára egyenesen fárasztó a következő reakció a „Where are you from? From Hungary” párbeszédre: And are you hungry??? (És éhes vagy??) hahaha… Nem tudom miért, de ez valahogy tetszik az amerikaiaknak.

És mi az, ami hiányzik otthonról? Az én Gyönyörűséges Csillagvirágomon (Bobi), és persze rajtatok kívül? A friss zöldség a kertből. El sem hiszem, hogy itt a boltokban az előre megmosott, becsomagolt salátát lehet megvenni, a Farmer's market-ekre sajnos ritkán jutok el… De leginkább néhány konyhai eszközöm hiányzik: itt nem tudok magamnak jó kis magtejet csinálni vagy saját csokit. Szerencsére egy helyen találtam 100%-os csokoládét!

Képzeljétek, itt szeptember 1-je óta a boltok tele vannak Halloween jelmezekkel, dekorációkkal és már hetek óta díszben állnak a lakások Halloweenre készülődve. Egyszer egyik reggel ez a látvány fogadott a nappaliban (hangsúlyozom másfél hónappal Halloween előtt…)

Mivel töltöm a szabadidőmet? Általában jóga vagy pilates órákra járok, vagy elmegyek futni a gymbe. Először a Tecolote kanyonba jártam futni, de már korábban lesz sötét, így inkább hanyagolom. A kanyon pont a campus körül helyezkedik el a völgyben, először ilyesztő volt, hogy tele van csörgő kígyókra figyelmeztető táblákkal, de amikor folyamatosan futókkal találkoztam, megnyugodtam. A kígyók általában éjszaka aktívak, de nagyon oda kell figyelni, hogy hova lépsz a sziklásabb, sivatagosabb részeken. Általában "go for snakes", azaz a barátságos kígyók a gyakoribbak, a rattle snakes (csörgő) nem annyira. Elisa mesélte, hogy amikor kiköltöztek vidékre, a kontinens belseje felé, a kertjében már talált kígyót. A másik itteni vadonban élő állat a prérifarkas (coyote), de azok a város közelében ritkábban fordulnak elő szerencsére.