Work and CampusLife
Már régóta tervezem, hogy írok az
itteni projektjeimről, kutatómunkámról. Előbb azonban kitérek a campus life-ra.
Igaz, én nem egyetemistaként élek itt, de a campuson töltöm mindennapjaimat és
fiatalabb, idősebb hallgatókkal rendszeres kapcsolatban vagyok. Az egyetemi HR
szerint egyébként Faculty staff-nak számítok.
Hihetetlen, hogy itt mennyire más
a fiatalok élete. Rengeteg programban van részük, az egyetemen külön iroda
foglalkozik a szabadidős programok szervezésével, van itt wellness and
recreational center, international office, alumni center, career development
center, fittnes center, black center az afro diákoknak, Women center, graduate
office, undegraduate office. Azzal a céllal jöttek létre, hogy a diákokat
segítsék és programokat, előadásokat, konferenciákat szervezzenek. Külön
bazárok kapnak helyet szabadtéren és lehet csatlakozni számos szervezethez. Minden
tématerületnek megvan a saját klubja (zöldek, changemaker hub, student vegan
united, science club, sport klubok minden sportágra…stb, kb. még vagy 50) és
tényleg valóban léteznek a görök klubok: alfa kappa pí, theta beta pí… stb,
mintha egy amerikai filmben lennék. Imádtam a Beverly Hills 90210 című filmet
gimis koromban, az irányító számom is majdnem stimmel;-) Lényeg, hogy itt a
diákok nagyon aktívak, a saját maguk által vezetett klubjaikon keresztül olyan
tevékenységekben vesznek részt, mint fundraising, azaz adománygyűjtés,
előadások szervezése, sportversenyeken való részvétel, egy adott cél érdekében
figyelemfelhívó kampányok, stb. Az alulról szerveződő community life nagyon
erős, jó ezt megélni és példát venni róluk.
Azt látom, hogy a diákok
beköltöznek az egyetemvárosukba 18-20 évesen, és óriási önbizalommal telve távoznak
onnan, mert itt az önállóságra, érvelésre, az érvényesülésre, aktivitásra
ösztönzik és készítik fel őket.
Szeretem azt az amerikai
hozzáállást, hogy mindig mindenkinek csak pozitív visszaigazolást adnak.
Rengetegszer hallom én is azt, hogy „good question”, bármilyen kérdést
felteszek, ezt kapom vissza. Itt szerintem nem létezik az, hogy rosszat
gondolnának a másikról, vagy ciki lenne kérdezni, még akkor is, ha valami
nagyon egyszerűt, egyértelműt kérdeznek…
Nagyon fontos a pontosság, ebben
én is sokat fejlődtem. Minden óra, előadás, megbeszélés pontosan kezdődik! 1
perc késés is feltűnik, így ha egy másik épületbe kell mennem, akkor mindig
rászámolok, és jóval korábban indulok el. Az én mentorom is már 10 perccel
korábban óra kezdés előtt ott áll az előadói pulpituson, hamarabb érkezik, mint
az egyetemisták, minden prezit előkészít és nézi az órát. Amint a nagymutató a
12-eshez ér, kezdünk, és a végén rohan, mert másodpercre pontosan be is fejezi
az előadást.
Érdekesek a konferencia call-ok,
először furi volt, de érthető, hogy itt nem olyan egyszerű egy olyan ülést
összehívni, amelynek a résztvevői különböző államokban élnek. Nálunk egy magyar
oldali ülés több megye részvételével személyesen zajlik, itt ez
elképzelhetetlen lenne. Így aki nem tud hetente repülni, az csak „call in”, így
minden megbeszélésnek van általában telefonos résztvevője. Hát gondolhatjátok,
hogy a nem mindig kifogástalanul működő, gyakran recsegő telefonvonalakon
hadaró embereket mennyire frankón megértem, főleg, ha olyan témáról beszélnek,
amiről semmi előzményt nem tudok..
És hogy mit csinálok itt? Majdnem
azt, mint otthon, csak egészen más tématerületen, és egészen más közegben.
Források találása különféle projektekhez…
Itt az USA-ban tényleg minden a
pénzről szól. Ez nem csak abban mutatkozik meg, hogy egy bolt lakótelep méretű,
hajnaltól éjszakáig nyitva van mindegyik még ünnepnapokon is, és outletek sokaságában
költheted a pénzed. Vagy annyi pénzt kell kifizetni a tandíjra, hogy utána a
diákok nagy része évtizedekig a diákhitelt fizeti vissza diplomázás után. Akkor
lepődtem meg a legjobban, amikor beültem az első Child Rights and Remedies
órámra, és arról kezdtünk beszélni, hogy mennyibe is kerül a gyerekvédelem az
államnak, és nem olyan könnyű a gazdag lobbi szervezetekkel felvenni a
versenyt, mert ők irányítják a jogalkotást.
A konkrét munkámról nem egyszerű
írni magyarul. Ezért is mindig halogattam, hogy erről írjak, mert nem egyszerű
témák, és eleve most az angol kifejezések vannak a fejemben. Valahogy
gyermekbántalmazásról, szexuális kizsákmányolásról jobb más nyelven beszélni.
Érdekes, de akkor valahogy kevésbé érint meg a dolog, és tudok rá munkaként
vagy kutatási területként tekinteni. Magyarul ezt nehezebb, úgyhogy rövid és
egyszerű leszek.
Alapvetően két projekten
dolgozom.
1. Legal representation of
children in court: abban az esetben, ha a gyerekek valamilyen bántalmazási ügy
kapcsán el kell, hogy kerüljenek otthonról, az életüket érintő minden fontos
kérdésben (hol éljenek tovább, hova járjanak suliba, tesókkal együtt maradjanak
vagy nem, rokonnál tudnak lakni vagy sem, örökbefogadás, stb) a bíróság dönt.
Itt az USA-ban a gyermekvédelmi törvény előírja a gyerekek érdekeinek védelmét
és képviseletét, azonban a jogi a képviselet nem kötelező. Nekünk az a célunk,
hogy ez kötelező gyakorlat legyen, és ezért mószerolunk be különböző államokat
(én pl. most Indiana-t), mert a gyám lát el jogi képviseletet. Szóval most
Indiana releváns szabályozását és esetjogát vizsgálom.
2. A másik téma, amibe
belekutatok, a „Comercially Sexually Expolited Children” (CSEC), a kiskorúak
kereskedelemi célú szexuális kizsákmányolása (most ezen a magyar megfelelőn
kellett jó pár másodpercig gondolkodnom..). Összehasonlítom az egyes államokat,
hogy a saját jogszabályaik szerint, hogyan kezelik az áldozatokat, kriminalizálják
őket vagy éppen viktimizálják, és milyen védelmet kapnak. Nagyon izgalmas.
Szövetségi és állami szinten is rengeteg
szervezettel találkoztam, aki család, gyermek, ifjúság témán dolgozik, NGO és
kormányzati is, amit meg tudok érteni, mert rengeteg itt a probléma. Talán pont
a nagy pénzközpontúság az oka annak, hogy a non-profit szervezetek itt
virágoznak: kell, hogy valami ellensúlyozzon.
Nagy buli a HomeComing Weekend-en (amikor a régi diákok visszatérnek) |
Home office1 |
Megjegyzések
Megjegyzés küldése