A Hálaadás szerintem a legjobb amerikai ünnep, de nem csak szerintem: ez a legtöbb amerikai kedvenc ünnepe. Olyan jó, hogy van egy olyan nap az évben, amit direkt arra szánnak, hogy köszönetet mondjanak bármiért, mindenért! Ilyenkor nem kell ajándékot venni, ez nem karácsony, nem szülinap, egyszerűen csak azért jönnek össze az emberek, hogy együtt legyen a nagy család. Egy új kifejezést is tanultam: Friendsgiving. A Hálaadás előtti hétvégén a barátok jönnek ösze, mindenki viszi a saját maga által készített ételt, és örülnek egymásnak a "hivatalos" Thanksgiving előtt.
Bob elmesélte nekem a Hálaadás történetét, mely az 1620-as évekre vezethető vissza. Ekkor először és utoljára békés volt a viszony az őslakos indiánok és a bevándorolt európaiak között. Az indiánok szíve megesett az európai menekülteken. A beteg, elesett, éhező európaiak segítségére siettek és ellátták őket mindennel. Ezt hálálták meg a túlélők 1621-ben az őszi aratás után. Mivel bőséges volt a betakarítás, a bevándorolt telepesek hálájuk jeléül vendégül látták az indián törzseket és 3 napig ünnepeltek, EGYÜTT. Lincoln aztán rendszeres ünneppé nyilvánította a Hálaadást az 1860-as években.
Ilyenkor tehát összejön a tágabb család, akik távolabb élnek egymástól, rengeteget esznek és amerikai focit néznek a tv-ben. A pulyka, a töltelék, a krumplipüré és egyéb köretek, és természetesen a tökös pite elengedhetetlen kellékei az ünnepnek.
Három meghívást is kaptam csütörtökre, végül szerencsére ebből kettőre igent tudtam mondani, mert az egyik délután kezdődött, a másik pedig egy vacsora volt.
Elisa sógornője, Christina szervez minden évben egy nagy összejövetelt. Legalább 40-en voltunk a San Diego-hoz közeli családi házban, melyhez egy egész családi gazdaság tartozott: tele volt háziállatokkal - köztük 4 lóval, narancsfa és avokádó fa is termett a kertben, saját halastóval büszkélkedhettek, a méhészetükről nem is beszélve..
A vacsorát úgy kezdtük, hogy körben állva kézenfogtuk egymást és a gyerekek elmondták, hogy miért hálásak, plusz engem külön is köszöntöttek.:-)
Az estét pedig a Sri Lanka-i kollégámnál, Nilmininél töltöttem. Ők barátokat hívtak meg, tulajdonképpen ebben a társaságban nem is volt igazi amerikai... kihívást is jelentett a pulyka felvágása! Jót beszélgettünk és minden isteni finom volt.
Az egyetemen is rendeztek a nemzetközi diákoknak, ösztöndíjasoknak egy Hálaadási ebédet, tényleg el vagyok itt kényeztetve. Ez az alkalom nagyon meghatóra sikerült, mert mindenki elmondhatta, hogy személy szerint miért hálás.
Íme az én hálalistám, avagy 10 + 1 dolog, amit a legjobban imádok San Diego-ban:
1. A gyönyörű campus, ahol a mindennapjaimat töltöttöm, és ahonnan varázslatosak a naplementék.
2. Az óceán közelsége.
3. A kedves és segítőkész kollégáim, akik a világért sem hagytak volna egyedül Hálaadáskor.
4. A szembe jövő emberek egymás szemébe néznek és mosoly az általános reakció. Amikor mosolyogva sétálok, az emberek visszamosolyognak rám, de ha nem, akkor is:-)
5. Amikor az óceánparton sétálva a jéghideg víz csapkodja a lábamat és közben süllyed a homok a talpam alatt.
6. Amikor a sárga napkorongot elnyeli az óceán.
7. ...hogy a hajamban megjelentek aranybarna szőkés tincsek a napnak köszönhetően, olyanok mint kislánykoromban:-)
8. ...hogy itt mindenki "jól" van.
9. ... hogy itt a leghidegebb napon sem megy 10 Celsius fok alá a hőmérséklet.
ÉS ami megfizethetetlen:
10. Pálmafákkal övezett kerékpárúton biciklizni a napsütésben.
+1. Meditálni az óceánparton a víz morajlására.
Bob elmesélte nekem a Hálaadás történetét, mely az 1620-as évekre vezethető vissza. Ekkor először és utoljára békés volt a viszony az őslakos indiánok és a bevándorolt európaiak között. Az indiánok szíve megesett az európai menekülteken. A beteg, elesett, éhező európaiak segítségére siettek és ellátták őket mindennel. Ezt hálálták meg a túlélők 1621-ben az őszi aratás után. Mivel bőséges volt a betakarítás, a bevándorolt telepesek hálájuk jeléül vendégül látták az indián törzseket és 3 napig ünnepeltek, EGYÜTT. Lincoln aztán rendszeres ünneppé nyilvánította a Hálaadást az 1860-as években.
Ilyenkor tehát összejön a tágabb család, akik távolabb élnek egymástól, rengeteget esznek és amerikai focit néznek a tv-ben. A pulyka, a töltelék, a krumplipüré és egyéb köretek, és természetesen a tökös pite elengedhetetlen kellékei az ünnepnek.
Elisa sógornője, Christina szervez minden évben egy nagy összejövetelt. Legalább 40-en voltunk a San Diego-hoz közeli családi házban, melyhez egy egész családi gazdaság tartozott: tele volt háziállatokkal - köztük 4 lóval, narancsfa és avokádó fa is termett a kertben, saját halastóval büszkélkedhettek, a méhészetükről nem is beszélve..
A vacsorát úgy kezdtük, hogy körben állva kézenfogtuk egymást és a gyerekek elmondták, hogy miért hálásak, plusz engem külön is köszöntöttek.:-)
Az estét pedig a Sri Lanka-i kollégámnál, Nilmininél töltöttem. Ők barátokat hívtak meg, tulajdonképpen ebben a társaságban nem is volt igazi amerikai... kihívást is jelentett a pulyka felvágása! Jót beszélgettünk és minden isteni finom volt.
Az egyetemen is rendeztek a nemzetközi diákoknak, ösztöndíjasoknak egy Hálaadási ebédet, tényleg el vagyok itt kényeztetve. Ez az alkalom nagyon meghatóra sikerült, mert mindenki elmondhatta, hogy személy szerint miért hálás.
Íme az én hálalistám, avagy 10 + 1 dolog, amit a legjobban imádok San Diego-ban:
1. A gyönyörű campus, ahol a mindennapjaimat töltöttöm, és ahonnan varázslatosak a naplementék.
2. Az óceán közelsége.
3. A kedves és segítőkész kollégáim, akik a világért sem hagytak volna egyedül Hálaadáskor.
4. A szembe jövő emberek egymás szemébe néznek és mosoly az általános reakció. Amikor mosolyogva sétálok, az emberek visszamosolyognak rám, de ha nem, akkor is:-)
5. Amikor az óceánparton sétálva a jéghideg víz csapkodja a lábamat és közben süllyed a homok a talpam alatt.
6. Amikor a sárga napkorongot elnyeli az óceán.
7. ...hogy a hajamban megjelentek aranybarna szőkés tincsek a napnak köszönhetően, olyanok mint kislánykoromban:-)
8. ...hogy itt mindenki "jól" van.
9. ... hogy itt a leghidegebb napon sem megy 10 Celsius fok alá a hőmérséklet.
ÉS ami megfizethetetlen:
10. Pálmafákkal övezett kerékpárúton biciklizni a napsütésben.
+1. Meditálni az óceánparton a víz morajlására.
 |
| Életem első és legmagasabb avokádófája, amit láttam.. |
 |
| Ő Gipsy |
 |
| Elisa feketében, és tüneményes anyukája fehérben |
 |
| Az áldozat |
 |
| Nilmininél |
 |
| Sunset |
Megjegyzések
Megjegyzés küldése