UH life - work and leasure

Itt Houstonban kicsit ingerszegényebb környezetben élek, azon túl, hogy volt néhány jó projektem, és Carol és Ken a kedves házaspár (az itteni ameriakai "családom") néhányszor meghívott magához vacsorázni, nem nagyon tudok miről beszámolni nektek. Egyetlen dolog szinesíti a mindennapjaimat a University of Houston (UH) campusán: a REC center, azaz a Recreational and Wellness Center, ahol heti 4-szer min. 2 órát eltöltök edzéssel. A REC center egy valóságos paradicsom számomra. Van egy órási indoor és egy outdoor uszodája, hatalmas kardió és weight lifting részlege, 6 vagy 8 pálya egymás mellett a labdás csapatjátékoknak, több terem a csoportos óráknak. Ezenkívül egy bowling pályával, külön tenisz, tollas pályákkal, és egy teljes hossz futópályájával is büszkélkedhet. Rengeteg sportágat ki lehet próbálni. Életem eddigi legprofibb jógaoktatójával is itt ismerkedtem meg és tanultam el tőle az Ashtanga jóga alapjait.

..és a legjobb: a REC center közepén egy óriási mászó fal van! Évek óta szerettem volna kipróbálni a wall/rock climbing-ot. Még 2011-ben az egyik brüsszeli lakótársam mesélt erről a hobbijáról, de én azóta sem kerestem a lehetőséget... hiba volt.

Itt a REC-ben egy új szenvedélyemet találtam meg a falmászásban, jobb mint a TRX. Az első néhány alkalom után 3 teljes napig izomlázam volt az egész karomban, hátamban és a vállaimban. Amikor februárban először a beléptem a REC center-be, ott magaslott előttem a fal és tudtam, hogy ki fogom próbálni egyszer. Egy hónapot adtam magamnak, hogy megerősítsem a karizmaimat ashtangával. Az első alkalommal csak pár métert tudtam felmászni, annyira picik a fogódzkodók, hogy lecsúszott a kezem róluk. El is döntöttem, hogy ez nem az én sportom. Szerencsére ez a döntés nem volt hosszú életű, már másnap a túraboltban találtam magam: megvettem a krétaport és a hozzá való kis szütyőmet, így pár nap múlva újra próbálkoztam. Kb. a feléig már sikerült feljutnom az 54 láb, azaz kb. 16-17 m magas falon. Sikerült ráéreznem a dologra, minden egyes lépésért megküzdöttem, de a felénél elfáradtam. A harmadik alkalommal azonban sikerült feljutnom a legtetejére, és azóta le se lehet szedni engem a falról. Először elég ijesztő volt mindent felülről látni. Szerencsére nincs tériszonyom, de így is elég merész a kardió gépeket a második emeleten madártávlatból látni....

Olyan nehéz volt felmászni az első néhány alkalommal a falra és megtalálni a megfelelő fogódzókat, hogy azt ismételgettem magamban: "I can't, I can't", lentről a kötelet tartó segítőmtől pedig folyamatosan hallottam a biztatást: "You can do it! Nice! I believe in you!" Nagyon inspiráló kedves csapat a falmászóké, ez az egyetlen hely, ahol igazán jól érzem magam Houstonban.

Tanulság: sose add fel, ha nem próbálkozol, ha nem gyakorolsz, ha nem kezded újra..soha nem jutsz fel a fal tetejére. (ez bármilyen más céllal is behelyettesíthetitek;-))

Röviden azért írok a munkámról is, nehogy azt higgyétek, hogy csak falat mászok Houstonban.;-)

Április végén volt egy konferenciánk az egyetemen, amelyre én raktam össze és vezettem le egy panelbeszélgetést. A program Human Trafficking Panel néven futott, amelynek keretében egy bírónőt, egy újságírót, egy ügyészt és egy NGO vezetőjét kérdeztem a gyermekprostitúcióról és az áldozatok rehabilitációjáról Houstonban.

Tartottam Ébresztő-órát is:-)) 14-15 éves amerikai fiatalokat okosítottam egy középiskolában a Gyermekjogi Egyezményről és arról, hogy az USA miért nem a tagja ennek. Láthatóan élvezték az előadásomat és a csoportos foglalkozásokat, számomra is nagy élmény volt.

Fulbrightos rendezvény keretében is részt vettem egy panelbeszélgetésen, a panel részeként ezúttal engem kérdeztek az ösztöndíjas tapasztalataimról és arról a képről, amit én alkottam Amerikáról a néhány hónapos itt tartózkodásom alatt. Jó volt találkozni régi és új Fulbrightos ismerőssel a Rice University-n, kár hogy nem szerveznek több hasonló rendezvényt.

Houston időjárása is megér néhány mondatot. Aki szemüveget visel az tudja milyen, amikor a hidegből valaki bemegy egy fűtött helyiségbe: bepárásodik a szemüveg. Itt ugyanez történik, csak fordítva. A lehűtött épületből kilépve vagy kocsiból kiszállva bepárásodik a szemüvegem. Ilyet még nem tapasztaltam sehol. Olyan hőség van, hogy életemben először kezdem értékelni a légkondit, emellett pedig alig van egy olyan napunk, amikor nem szakad le az ég. A hurrikán season számomra más most elkezdődött.